A Táncterápia története
Az elképzelés, hogy a táncterápia mint önálló terápiás
szakág legyen, a második világháború utánra tehető,
amikoris megsokszorozódtak a frontról hazatérő
katonák pszichológiai problémái. Épp ekkor tanított és
lépett fel a Danishawn együttessel Washington D.C.-
ben Marian Chace. Észrevette, hogy azok a diákjai,
akik nem választották hivatásukul a táncot, vissza
jártak az óráira. Az óráin különös figyelmet szentelt az
egyéni motivációknak és a pszichológiai
szükségleteknek. Néhány pszichiáter észrevette ezt a
tehetséget és betegeket küldtek hozzá. Később
meghívták a Washingtoni St. Elizabeth kórházba, hogy
használja a táncot, mint terápiát. Ugyanebben az
időben mások is fejlesztették a saját technikájukat,
amivel segíthettek megtalálni az egyensúlyt test és
lélek között..
Minden terápiának, így a táncterápiának is azonosak
a céljai. Önismeret, mások jobb észlelése, jó
társkapcsolat kialakítása és a döntési helyzetekben
való magabiztosság. A táncterapeuta azonban
egyidejüleg dolgozik a klienssel az egészséges test
érdekében is. Egy olyan testért, amelyre nem
nehezednek konfliktusok, nyitott és képes az én
szabad, expresszív részévé válni.
A testnek szabadnak kell lennie, hogy meg tudjon
küzdeni a stresszel és az erős érzelmekkel, amelyek a
mindennapi életben érik.
Ebben segít a táncterápia, érthetővé teszi a problémát
a mozgáson keresztűl, és segít helyreállítani a
szétesett egyensúlyt test és lélek között.
